Mellrák elleni küzdelem Világnapja: 09.28.- RÓZSASZÍN MOTOROSOK

2019.09.27. 14:00 Medibon

Mellrák elleni küzdelem Világnapja: 09.28.- RÓZSASZÍN MOTOROSOK

1985 óta október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A Magyar Rákellenes Liga harmadik alkalommal „Motorral a mellrák ellen” motoros találkozóval és felvonulással hívja fel a figyelmet a betegségre, és az érintettekre. A mellrák színe a rózsaszín, ezért a motorosok is - rájuk nem jellemző módon - rózsaszín pólóban teszik meg az utat az Országos Onkológiai Intézettől a Parlamentig. 

Szeptember 29-én 13 órától a nyitó motoros felvonulás után a Magyar Rákellenes Liga mindenkit szeretettel vár Az Egészség Hídja Összefogás hagyományos lánchídi sétájára, októberben pedig alapszervezetei által szervezett helyi mellrákellenes felvonulásokra, melyek időpontjait és helyszíneit honlapjukon, és a  facebookon tüntetik fel: rakliga.hu, www.facebook.com/rakliga.

A mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége!

Becslések szerint tíz nőből egynél nagy valószínűséggel kifejlődik emlődaganat. Magyarországon a 2015-ös adatok alapján ez 158,7 lakost jelentett 100 ezer főre nézve. Évente közel 9000 új beteget diagnosztizálnak, és több mint 2000-ren (2017-ben pontosan 2123-an) halnak bele a betegségbe. Az emlőrák ma is a 33-55 év közötti nők vezető haláloka, sőt, életkortól függetlenül is a nők halálozásának második leggyakoribb oka. A halálozások száma azonban a gyógyítás eredményességének fejlődésével egyre csökken, viszont egyre több nőnél diagnosztizálnak emlőrákot.

Az életkor előrehaladtával a megbetegedés kialakulásának kockázata fokozódik, 80 százalékban 50 év feletti nők vannak az érintettek között. Ha a családban már előfordult emlőrák, különösen I. vagy II. fokú rokonnál az szintén rizikónövelő tényező, a 45 év alatti megbetegedéseknél ennek különösen nagy a szerepe. Nagyobb eséllyel fejlődhet ki emlődaganat azoknál, akik menstruációs életperiódusa hosszabb a normálisnál, ha 12 éves kor előtt kezdődött, vagy késői, 55 év feletti menopauza esetén. Akik 30 éves kor felett szültek, vagy gyermektelenek, a hormonális fogamzásgátlót, ösztrogén tartalmú gyógyszereket szedők, a dohányzók, túlsúlyosak mind a veszélyeztetettek közé sorolhatóak.

Az emlőrák felismerésében kulcsfontosságú a fiatal kortól rendszeresen alkalmazott önvizsgálat, amit 20 éves kortól havonta érdemes elvégezni. A leginkább érintett 45-65 éves korcsoport szűrésére a kétévenkénti behívásos népegészségügyi mammográfia nyújt lehetőséget. Sajnos a részvételi arány még mindig alacsony, csupán 40% körül van. Ajánlott fiatalabb korban rendszeres szűrésre járni azoknak, akik a veszélyeztetettek közé sorolhatóak. Bár a 65 év felettiek nem kapnak „behívót”, kétévenként nekik szintén érdemes mammográfiai vizsgálatra menniük.

A daganat korai felismerése életet ment, a Magyar Rákellenes Liga ezért középiskolásoknak szervezetten tanítja az önvizsgálatot, ezzel már fiatalon elsajátíthatják a megfelelő önvizsgálati technikákat.

Mellrákra utaló tünetek lehetnek:

tapintható csomó/idegentest érzés a mellben, piros gyulladt megnagyobbodott emlő, alakja megváltozik, váladékozás, behúzódó kifekélyesedett bőrfelszín, láthatóvá válnak a vénák. Késői stádiumban: a csontáttétek miatt törések, a tüdő áttétek miatt fokozódó légzési és keringési elégtelenségek.

Az eseményekről

A motoros találkozó ötlete a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezetétől származik, abból a községből, amely magában foglalja az emlőrákosok védőszentjének, Szent Ágotának a nevét. A motorosokat az egész országból a Liga alapszervezetei rózsaszín szalagokra írt támogató üzenetekkel bocsátják útra. Már 2017 óta szeptember utolsó szombatjára szervezett motoros felvonulással kezdik meg az októbert, a Mellrák elleni küzdelem hónapját. A rendezvény fővédnöke Prof. dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

 

Ha érdekelnek a kedvezményes egészségügyi ajánlataink, kattints ide, és görgess lefelé.

Hozzászólások