Szeptember elején indul az országos vastagbélrákszűrési program

2018.08.24. 00:00 Medibon

Szeptember elején indul az országos vastagbélrákszűrési program

Uniós, és hazai forrásból, országos vastag- és végbélszűrési program indul ősztől.

Évente csaknem 5000 beteg hal meg benne, pedig ez a betegség időben felismerve megelőzhető, és gyógyítható.

Két lépcsőből áll majd a háziorvosok bevonásával induló önkéntes szűrőprogram:

  • az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba.
  • a másodikban már csak azokat hívják be a végbéltükrözésre, akiknél a minta alapján felmerül a gyanú, hogy polipjuk, vagy daganatuk van. 

A program akkor lehet igazán sikeres, ha minél többen részt vesznek benne, a cél most az, hogy a meghívottak 70%-a vegyen részt a szűrésen.

A vastag- és végbélrákszűrést 2 évente ismétlik majd meg, a vizsgálandók első csoportja előreláthatólag szeptemberben kapja meg a meghívólevelet. 

A rövidesen kiküldésre kerülő meghívólevelekben az áll majd, hogy a háziorvoshoz kell fordulni, tőlük a tájékoztatáson kívül, mintavételhez szükséges csomagot kapnak.

A mintavételt mindenki maga, saját otthonában végezheti el! 

A tennivaló mindössze annyi lesz, hogy kettő egymást követő nap székletmintáját, egy lezárt borítékban postára kell adni egy kijelölt laboratóriumnak.

Amennyiben gyanú merül fel a székletminta alapján, akkor hívják be az illetőt vastagbéltükrözésre, mert igazolhatja biztosan, hogy van-e tumor a vastagbélben, vagy a végbélben. Az eddigi tapasztalatok alapján a kiszűrtek negyedénél találnak betegségi "előállapotot", elsősorban polipot, és ezek 4-5%-ból lehet vastagbélrák.

A szűrőprogram első szakaszában 1600-1700 háziorvos vesz részt önkéntesen, viszont 2019. július 1-jétől már kötelezően végzendő feladatuk lesz. A szűrési rendszert úgy alakítják ki, hogy ne legyenek várólisták, ehhez megfelelő számú, és felszereltségű kolonoszkópiás laboratóriumra van szükség. Jelenleg 50 ilyen laboratórium vesz részt a programban, ezeket a legmodernebb, világszínvonalú műszerekkel vannak felszerelve.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkünk: Ne a véged legyen a véged (minden tudnivaló a vastagbélrákról)

Ha érdekelnek a kedvezményes egészségügyi ajánlataink, kattints ide, és görgess lefelé.

Hozzászólások