Mellrák tünetek férfiaknál

2018.08.22. 00:00 Medibon

Mellrák tünetek férfiaknál

A férfiaknál legtöbbször már csak előrehaladottabb állapotba veszik észre, emiatt különösen fontos tisztába lenniük a tüneteivel. Korábban elsősorban 60-70 éves férfiakat érintette, ma már a 40-es korosztályban is előfordul, és jóval agresszívabb a lefolyása mint a nőknél.

Orvosi szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy a férfiak mellében is keletkezhet tumor, hiszen ott ugyanúgy van mirigyállomány, mint a nőknél. Egyébként amennyivel kevesebb ez a mirigyállomány, úgy alakulhat ki arányaiban is kevesebb eséllyel a tumor. Az összes emlőrák körülbelül 0,9%-a érinti a férfiakat, de az új betegek száma folyamatosan növekszik. 

A veszély tehát alacsony, de létező. Kockázati tényező az elhízás, a magasabb ösztrogénszint (alacsonyabb tesztoszteron), a Klinefelter-szindróma, a besugárzás például valamilyen gyermekkori betegség miatt, illetve akiknek a családjában már előfordult ez a betegség. 

A mellrák időben történő felismerését ugyanaz is az nehezíti, ami a nőknél, azaz, hogy a mellrák náluk sem jár fájdalommal, éppen ezért férfiak esetében is érdemes időnként tapintással ellenőrizni a mellszövetet, érzékeny csomók után kutatva.

Amennyiben bármilyen rendellenességet tapasztalnak, akkor fontos, hogy minél hamarabb először a háziorvosukhoz forduljanak, aki szükség esetén további vizsgálatokra küldi majd őket.

A tünetei:

Fájdalmatlan csomó

  • A mellszövetben kitapintható alapból fájdalmatlan csomók (ezt gyakran figyelmen kívül hagyják). A csomókkal különösen akkor fontos orvoshoz fordulni, ha tapintásra érzékenyek, vagy akár fájdalmasak is. Figyelem: a hónaljakat, a hónalj, és a kulcscsont közötti részt is érdemes időnként tapintással ellenőrizni.

Beforduló mellbimbók

  • Amennyiben a mellszövetben rákos daganat kezd növekedni, attól a mellbimbók besüllyedhetnek, illetve befelé fordulhatnak. Ilyenkor a bőr ezen a területen ki is száradhat, vagy hámlani kezdhet.

Váladékozás, kifekélyesedés

  • A mellbimbóból folyadék, váladék kezd ürülni. Ez azt jelezheti, hogy a mellszövetben daganat alakult ki, amiben folyadék gyűlt fel. Az izzadási foltoktól az különbözteti meg, hogy ez többnyire csak az egyik oldalon jelentkezik.

A gynecomastia-ról

Fontos, hogy a férfiaknál általában a kitapintható eltérések nagy részét az úgynevezett gynecomastia (mirigyállomány szaporulat) teszi ki. Ez főleg hormonhatás (tesztoszteron csökkenés, természetes úton a korral, gyógyszerek, kezelések mellékhatásaként) miatt alakulhat ki, de néhány betegség is okozhatja, mint például a pajzsmirigy túlműködés, májbetegség, veseelégtelenség, a here-, mellékvese- vagy agyalapi mirigy daganata.

A gynecomastia során felszaporodik a férfi emlő mirigyállománya, amelyben kialakulhat a tumor. Fontos azonban tisztázni, hogy a ginekomasztia önmagában nem rizikófaktor, nem hajlamosít a rákra és a ginekomasztia kialakulása nélkül is lehet daganat a férfi emlőben. Férfiak esetében viszont már egy egyszerű ginekomasztia is indokolja az emlővizsgálatot.

A mellrák kezelése férfiaknál

Műtéti beavatkozás, sugárkezelés, kemoterápia, és hormonkezelés. Férfiaknál az egész emlőt eltávolítják, főként a fiatalabb korosztályra jellemző, hogy igénylik a bimbórekonstrukciót, amit általában orvosi tetoválással valósítanak meg.

Hozzászólások